Ez egy kicsit régebbi sztori lesz, de a mai napig mosolyra hangol.

Időszámításunk Után 2008. augusztus havában járunk. Juccal (akivel a bátyám szerint kétszemélyes szubkultúrát alkotunk:-)) együtt erősítettük a szinglik statisztikáját és úgy gondoltuk, hogy annyi jót hallottunk már a kalandtúra szervező utazási irodákról, hogy elutazunk valahova. Nem kifejezetten pasizni akarunk (vagy lehet, hogy de, csak így utólag gondolom így), hanem új embereket megismerni, együtt túrázgatni jófej emberekkel. Portugáliára esett a választás. Elvileg 40 fő volt a jelentkezési maximum, és az utazás előtt meg is jelent a honlapon, hogy "már csak várólistára tudsz jelentkezni". Gondoltuk, hogy über-tuti, 38 jófej emberrel indulunk neki a 2 hetes mókának.

A reptéren izgatottan figyeltük, hogy mely emberek (főként hímneműeket vártunk volna:-)) viselnek túrabakeszt, mert azok bizony velünk jönnek. Aztán az emberszámlálásnál kezdett leesni a papírtantusz...csak jöttek, jöttek a csajok...és még mindig csak özönlöttek...végül 19 jelentkező volt és 85% csajszi. Márpedig az nem jó, ha egy kalandtúrán nem a tesztoszteron van túltengésben, de nem ám! Már az indulás előtt könnyesre röhögtük magunkat, hogy az a valaki, aki ott fent irányítja a dolgokat, nagyon jól szórakozhat, biztos popcornnal és kólával a kezében röhög a vígjátékon, amit rendezett.

A nyaralás ettől függetlenül csúcs volt:-)

A 3 pasi jelentkezőt az alábbiakban tudnám jellemezni: egy 40-es pasi, aki jófejke, meg minden, de hát nem a mi korosztályunk. Én jókat dumáltam vele, mert szintén fotózás mániás. Aztán ott volt egy srác, aki az újdonsült feleségével érkezett nászútra. Ezen kicsit leakadtunk, hogy kalandtúrára megy nászútra, ahol 4-6 fős nem koedukált szobákban alszanak az emberek, hajnalban kelő van, vezényszóra reggeli...de hát kinek a pap, kinek a paplan. Kicsit furcsa pár volt amúgy is. A srác állandóan éhes volt, vagy épp evett. A lány meg, nem akarom megbántani, de kifejezetten nem volt jófej. Furán reagált arra is, amikor beszélgetést kezdeményeztünk vele. Aztán ott volt még egy fiú, aki hát...nomen est omen...ő volt Sanyika. Magasabb napi szószükséglettel rendelkezett, mint a 16 lány együttvéve és ráadásul jó kondiban volt, úgyhogy a túrákat is végigpofázta. Amikor már mindenki a tüdejét köpte ki és csak a hegy tetején megbúvó italmérő egység járt a fejében, Sanyika akkor is nyomta a sódert.

A túravezető a harmadik naptól diszkréten "Hölgyeim"-nek szólította a díszes kompániát:-)

Amikor az utolsó előtti teljes napon megérkeztünk az óceánpartra, és bután barnultunk, hogy is mondjam, azt hittük, megérkeztünk a Mennyországba:-) Maradhattunk volna még ott pár napot...

A történetnek egyébként van egy nagy happy end-je, mert a 40-es pasi és az egyik nő mára házasok. Nem beszéltünk velük azóta, csak allottuk a hírt, de el tudom képzelni, hogy miután kimondták a boldogító igent, a lány úgy érezhette magát, mint a csajszi a Nem kellesz eléggé c. film végén, amikor nagy átéléssel közölte, hogy "ÉN VAGYOK A KIVÉTEL!"

Bár nem olvassák a blogom, de ezúton is kívánok nekik szívből nagyon sok boldog évet együtt, és remélem, hamarosan lesz majd egy kis utód, akinek elmesélhetik, hogy 2008. nyarán a napsütésben, óceánparton, Portugáliában hogyan ismerkedtek meg egymással!

Idealista kis szívemet nagyon melengetik az ilyen sztorik:-)